top of page

Bérelj szolgáltatást!
Mire is gondolok?
Röviden és tömören: tavasztól ősz végéig virágoznak a fesztiválok, falunapok, rendezvények, majálisok és még sorolhatnám, milyen színes is a paletta mostanság. Megszületik az ötlet: "Csináljunk egy nagyszabású rendezvényt! Csődítsük össze a kis településünk apraja-nagyját és indulhat a sütés-főzés, körhintázás, légváron ugrándozás!" Ezzel idáig semmi baj, hiszen százával nőnek ki a bulik ország szerte a földből. Szorgosan elkezditek összerakni a terveket; eljuttok a Tűz- és Munkavédelemhez és ilyenkor jön a hideg zuhany: "Honnan szerzek én ennyi porral oltót? Menekülést jelző táblát? Vagy éppen egy tűzoltó autót legénységgel? Ki fogja nekem ezt összehangolni és engedélyeztetni?" Ekkor mondom én azt, hogy a legjobb helyen jársz!
Első lépések: a tervezésnél mi már becsatlakozunk a munkába, csapatként dolgozunk és minden ötletetek megvalósítását elősegítjük. Megtervezünk mindent: mi hol legyen, kinek mi lesz a feladata, majd elkészítem Nektek a dokumentációt, ami szükséges a szigorú Hatóság engedélyezéséhez. Ezt a tervdokumentációt (pl.: biztonsági terveket) minden Hatósághoz eljuttatom és engedélyeztetem, így neked marad időd a rendezvényed tökéletesítésére.
Eljön a meghirdetett rendezvény előestéje: a csapatunkkal kivonulunk a helyszínre és minden Tűz- és Munkavédelmi eszközt, porral oltót, táblát és még sorolhatnám, amit tőlünk szolgáltatásként béreltél, nem kellett érte súlyos százezreket fizetned és a végén nem marad a nyakadon pl.: 36 db tűzoltókészülék, amit kihelyezünk a megfelelő helyre, vagy ha akkora a buli, kigurulunk a tűzoltóautóval és a megfelelő létszámú legénységgel és ahogy mi mondjuk: "csőre töltjük a bevetésit", azaz előkészítjük a védőruhát, ha bele kell bújni a legrövidebb időn belül - ezt meg tudjuk tenni.
A rendezvényed elkezdődik: megnyitóbuli, sütés-főzés és mi a háttérben árgus szemmel figyelünk, nem leszünk útban és nem okoskodunk hogy ezt nem szabad vagy azt ne csinálja. De ha baj van, ott vagyunk és segítünk.
és amiért mi még soha egy fillért el nem fogadtunk, de a gyerkőcök nagyon imádják és minden rendezvényen százával özönlenek oda - így a bulid még nagyobb sikert arathat - ,hogy felülhessenek a nagy piros tűzoltóautóra és felpróbálhassák a tűzoltóbácsik sisakját. Ugye hallottál már kisgyermeket lelkesen mesélni, mikor megkérdezik tőle: "Na, hogy érezted magad?"
Nincs más teendőd, csak végig gondolni - veszel x mennyiségű Tűz- és Munkavédelmi eszközt vagy - bérelsz egy olyan szolgáltatást, ami profi rendezvényszervezőre vall és rólad is azt mondják majd: "Ez igen, ezt összehoztad! Profi munka! GRATULÁLUNK!"
Ha nem Te szervezed a bulit, csak kiállítasz/árulsz egy rendezvényen, akkor is rendelkezned kell a standod méretéhez szükséges Tűz- és Munkavédelemmel. Gondoltad volna? Mi ebben is segítünk! Akár 1db tűzoltó készüléket is bérelhetsz tőlünk!
Töltsd ki az alábbi Űrlapot, és zsebeld be az elismerő szavakat!
Nem vagy robot, ugye?
Miért bérelj tőlünk Te is...?
...mert így nem kell megvásárolnod akár egy alkalomra is az eszközöket, amikkel rendelkezned kell
...mert mi mindig teljes felszereléssel és szaktudással biztosítjuk rendezvényed biztonságát
...mert mi szakszerűen és hatékonyan tudunk beavatkozni egy nem várt esemény bekövetkeztekor
...mert a bérléssel pénzt és időt spórolsz!
bottom of page